A mesék sem a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” résszel indulnak, az én történetem sem itt kezdődik. Mielőtt rátaláltam volna arra az útra, ahol jelenleg haladok töretlenül előre, nagyon sok zsákutcába futottam bele. Sok munkahelyen megfordultam, mielőtt rájöttem, hogy lépnem kell, és más irányban szükséges keresgélnem Leginkább könnyű fizikai munkákat végeztem, így voltam többek között pékségnél szállítmányozó, és dohánygyárban is láttam el gépkezelői munkakört. Nem éreztem jól magam…Nem volt lehetőségem a továbblépésre, a munkámat nem becsülték meg, úgy éreztem, hogy csapdába kerültem. Hiába dolgoztam le havi 300 órát, a fizetésem közel sem ütötte meg azt a szintet, ami tükrözte volna a beleölt időt és enegiát. És az sem volt túl bíztató, hogy a cégnél 10-15 éve dolgozó munkatársak fizetése sem érte el még az elfogadhatónak nevezhető összeget sem.

Döntenem kellett. Tovább futok a mókuskerékben, amíg teljesen bele nem fáradok, vagy végre megteszem azt a lépést, ami már hosszú idő óta érlelődött bennem. Így hát döntöttem. Azt tudtam, hogy az egyetemre nem szeretnék visszamenni, szóval egy rövidebb lefolyású képzést választottam. Így kerültem el a HelixLab-hez. A munkahelyemen bejelentettem, hogy részt veszek egy képzésen, ami befejezése után megteszem azt a lépést, amit már régóta meg akartam tenni. Elindulok egy új cél felé. Akkor még nem tudtam, hogy mit fog hozni a jövő, de abban biztos voltam, hogy ha meg sem próbálom, akkor soha nem is fogom elérni, amit szeretnék.

Szerencsére az órák könnyen összeegyeztethetők voltak a munkaidővel is. Az órák kis csoportokban, családias hangulatban teltek. Az oktató segítőkész és felkészült volt, mindig olyan példákat mutatott, amiken látszott, a valós munkahelyi környezetből lettek kiragadva. Minden technikai feltétel is biztosítva volt, így már csak az volt hátra, hogy elsajátítsam a tudást, és sikeres vizsgát tegyek.

Mindezt követően a HelixLab ajánlott ki egy céghez, ahol egy írásbeli és egy szóbeli interjú várt rám. Mivel annak idején a vizsgát a cég állította össze a HelixLab számára, így a projektmunkám is gyakorlatilag már a szóban forgó vállalkozás számára készült. Egy hónapig belsős projekteken dolgoztam felkészülés gyanánt, aztán rögtön kiküldtek egy partnercéghez, ugyanis meg voltak elégedve velem és a munkámmal. Az elején voltak nehézségek, mint ahogy azok mindig vannak. Sokszor éreztem magam a komfortzónámon kívül, amiről egyszer azt olvastam, hogy erre van szüksége az embernek ahhoz, hogy igazán fejlődni tudjon. Kellemetlen volt, nehéz, de elfogadtam. Tudtam, hogy csak így tudok majd egyről a kettőre jutni. Eleinte kicsit eltávolodtam a programozástól, mert elsősorban adatbázisos feladatokkal kellett foglalkoznom, de aztán visszatértem a fejlesztés világába, amit megint nagy lelkesedéssel és élvezettel tudok csinálni. Nagyon jó érzés, amikor olyan dolgot viszel véghez, amit mások utána használnak, dicsérnek. Nem mellesleg rengeteg olyan vicces sztorim is lett, amire nem is számítottam. Ilyen vicces helyzeteket szülnek például azok pillanatok, amikor az embernek hirtelen meg kell oldania egy problémát függetlenül attól, hogy éppen milyen helyzetben éri őt. Nem történt ez másképp akkor sem, amikor éppen apósomnak segítettem házfelújítás közben, amikor is megcsörrent a telefont. Egy fiatalabb kollégám hívott, ugyanis elakadt, segítségre volt szüksége. Hát mit volt mit tenni, elkezdtem neki telefonon keresztül bediktálni a kódot. Mondanom sem kell, mindenki azt hitte körülöttem, hogy kínaiul beszélek…